budapest = rock and roll

13 07 2008

most érkeztem haza az utolsó budapesti bulimról. holnap még családi banzáj miskolcon, aztán ismét irány a nagyvilág. flickrre tolok majd fel képeket, készült egy pár. az igazán kínosakat megtartom magamnak

úgy érzem, a tavalyi látogatásomra sikerült rátenni még egy elég nagy lapáttal. az idei nyári bulifelhozatal ELÉG erős volt, különös tekintettel a csütörtöki balaton soundra, és a mai corvintetős bulira, amiről asszem elfelejtettem írni ide vagy wiwre, de úgyis mindenki zamárdiban volt. mindenesetre éljen a motörhead és az a tizenvalahány dán csajszi akik reggel négykor estek be. nyilván nem fogják ezt olvasni, így sosem jönnek rá hogy hazudtam, és a white stripes valójában nem egy dán zenekar. dániába akarok költözni

ígéretemhez híven nem írok az itthon történtekről, mert aki ott volt, úgyis emlékszik, másrészt nem akarok senkit kellemetlen helyzetbe hozni, főleg nem magamat

ezúton is bocsánatot kérek mindenkitől, akinek megígértem, hogy találkozunk, de nem sikerült, de lassan harminc napja azt sem tudom, hol van a fejem, azért sikerült összefutni majdnem mindenkivel. most pedig újra érdemes lesz idenézni a blogra néha, mert egyrészt a hazautam enyhén szólva kalandos lesz, másrészt ígérem, minden fontosabb állomásról be is számolok. első állomás london (két nap), majd bangkok, onnan meg elég képlékeny a dolog, sok improvizációval. lehet még odáig se jutok el

asszem előveszem megint a paypal gombot, ezúttal új májra gyűjtök. aki szeretne telefonon elbúcsúzni, holnap még elérhető vagyok, de sztem végig is hívogatok sok mindenkit. gács tamást egyszer le fogom hányni

köszönök mindenkinek mindent, most már mind a két itthoni nyaralásomat életem legjobb időszakaiként tartom számon, és ez nyilván kizárólag Nektek köszönhető, nem az egyre romosabb fővárosnak. külön öröm, hogy egyre több barátom lép a reprodukció útjára, a tavaly már meglévő gyerekek pedig nőnek, szépülnek és okosodnak. jó látni, hogy milyen sokan találtatok jobb melót, jócsaj barátnőt, latin lavert, szóval úgy tűnik, mindenkinek minden egyre szebb és jobb. juhász ádám egy buzi

addig is míg a következő post meg nem születik, nagyon örülnék neki, ha minden rendszeres olvasóm ideszúrna egy kommentet, hogy ki ő, mert sokan mondtátok személyesen, hogy olvassátok a blogot, de a statisztika alapján még mindig csomó ember hiányzik:)

csók mindenkinek, baszki nagyon nincs kedvem visszamenni most





nyaralás otthon

29 09 2007


az utóbbi időben begyűjtöttem egy újabb rossz szokást: az életem nem kevésbé intenzív, viszont mindezt borzasztó ráérősen próbálom előadni. tehát amikor 6:40-kor indul a repülőm, délután kettőkor kényelmesen elkezdek összepakolni, háromkor elmegyünk egyet kajálni, steaket rendelek persze mert van idő, aztán egyszer csak, egy óra múlva indul a gép, és még mindig egy dugóban ülünk a családdal. felhívom andrist, aki közli, hogy ha esetleg lekésném, nyolckor nála póker. egy év után hazajövök, és a dolgok megnyugtatóan szinte semmit nem változtak.

az új mottóm tehát: tengerparton élni és kelet-európában nyaralni, és nem fordítva. kicsit hülye ötletnek tartanám a három hetes nyaralásról most a blogon kezdjek el sztorizni, mert egyrészt minden napról egy regényt lehetne írni, másrészt a blogot úgyis azért tartom, hogy nektek, akik nincsenek itt, nagyjából elmeséljem, mi történik velem távol, viszont otthon amikor történt valami, ott általában ott volt velem az is, akivel történt, tehát nem látom sok értelmét leírni, úgyis mind emlékszünk rá (többé-kevésbé) azok, akik pont ott voltunk.

annyit viszont mindenképpen elmondok, hogy túlzás nélkül életem legintenzívebb, legforróbb három hete volt, rengeteg szeretetet kaptam tőletek ami iszonyú jól esett, az egészet sikerült minimális alvással átvészelni és nagyon nehezen szálltam fel a repülőgépre (ebben persze benne volt a nevetséges pesti közlekedés is). a régi arcok maradtak a régiek (hálistennek), akit meg újonnan megismertem…nos, hát érdemes volt átrepülni az óceánt.

szóval mindenkinek, aki ott volt, nagyon hálás vagyok. remélem minél hamarabb felbukkanok budapesten, most pedig gyorsan befejezem ezt az ömlengést és előkaparom a deszkámat

flickren nézzétek meg a képeket amiket a nyaralás alatt csináltam, többségetek meg fogja találni magát. csók