ma kisütött a nap, úgy döntöttem itthon melózom, amibe belefért egy óra délutáni “szörf” is. azért az idézőjel, mert a majd két hónapos kihagyásnak ismét meglett az eredménye: három nap alatt annyira bedurrant mindenem, hogy bemelegítés ide vagy oda, mire ma beértem a második vonalhoz, olyan görcsben állt a vállam, hogy inkább deszkán evezés, majd szolid fuldoklás lett a végeredmény. egy óra után fel is adtam, a mai mérleg: egy darab hullám, az is elég béna volt.
ebben a szituációban, amikor kifáradsz, mire beérsz, az a szép, hogy benn már nem tudod kipihenni magad, lévén folyamatosan manőverezni kell a szembe jövő hullámok között/előtt. tehát ha nem elég jó a kondid (nekem kb. sose elég jó:), vagy a befelé húsz méteren (ami a szembe jövő kisebb autónyi hullámok között akár tíz perces menet is lehet) túlságosan megerőlteted magad, gyakorlatilag el van baszva minden. lehetséges megoldások, ha máshol mész be (tíz-tizenöt méter is nagy különbség jobbra vagy balra), esetleg könnyebb helyszínt választasz magadnak a part közepén elterülő homokpad helyett, pl. egy corner breaket, ahol az áramlat úgy működik, mint egy sífelvonó. kár, hogy az északi csücsökbe mindig lusta vagyok elsétálni, pedig ott konkrétan szörfözni is tudnék.
a mai nap csúcsa az volt, amikor egy (alulról) busz méretű hullám pont a fejem felett fordult át, majd kb. tíz másodpercig forgatott maga alatt, és kétszer körbetekerte rajtam a deszka zsinórját. asszem ezt nevezhetjük harry houdini gyorstalpaló tanfolyamnak.
mindegy, nem adom fel, a heti három sessiont tartani kell, pár hét mulva megint menni fog, csak vissza kell szokni a mozgáshoz. addig is elkezdem írni a régen ígért nagy cikket arról, miért is jó szörfözni, még akkor is, ha nem jó.
Legutóbbi hozzászólások