backpackers express

“Ami pedig a Galaxis Külső-keleti Peremvidékén élő, nyugisabb civilizációkat illeti, ezeknél már rég kitúrta a helyéről az Encyclopaedia Galacticát mint a tudás és a bölcsesség standard letéteményesét, mert noha tele van hézagokkal, hamisításokkal vagy legalábbis durva pontatlanságokkal, két lényeges szempontból mégiscsak felülmúlja ezt a régebbi, földhözragadt szemléletű művet. Először is valamivel olcsóbb, másodszor pedig nagy, barátságos betűkkel ez a szöveg van a fedelére írva: NE ESS PÁNIKBA”

(a post hátralévő része olyan részeket tartalmazhat, amik pl. szülőket, rokonokat, aggódó típusokat felzaklathat, úgyhogy ha közéjük tartozol, inkább ne kattints tovább! én szóltam!)

bár a Földön nem lehet kapni az útikalauzt, a borítón található szöveg nagyon jó tanács extrém helyzetekben.

kimentünk ma fél órára szörfözni, és elkapott a backpackers express. a bondi beach déli oldalán futó áramlatot hívják így, bronte express a másik neve, mert ha nem tudsz kikecmeregni belőle, bronte beachen kötsz ki, pár kilométerrel arrébb. a corner breakeknél mindig vannak ilyen áramlatok, ezeket sífelvonóként használod, behúz 15-20 méterre, majd lekanyarodsz róla, és utt ugrasz fel egy hullámra.

bár kurva félelmetes, ahogy húz hátra, viszonylag egyszerű kikerülni, csak merőlegesen kell úszni tíz tizenöt métert, és aztán ha kinn vagy, a hullámok már a part felé tolnak. addig viszont, pont ellenkező irányba a sziklák felé, de ez sem veszélyes, mert az áramlat miatt sosem éred el a sziklát. pánikolni viszont veszélyes. amikor tíz-tizenöt perc sikertelen próbálkozás után még mindig hátrafele húzott, és egyre vadabb hullámok csapkodtak, még mindig nem pánikoltam, de már mondogattam magamnak hangosan, hogy nem kéne.

az igazi probléma az, hogy nem jutsz semerre, és nagyon gyorsan kimerülsz. felülsz a deszkára, megpróbálod kifújni magad, viszont ilyenkor csak azt érzed, hogy lassan, de biztosan húz valami befelé a nyílt tenger felé, és húsz-harminc másodpercenként rádszakad egy kétméteres hullám. és minél tovább ragadsz ebben a szituban, annál nehezebb nem pánikolni. de még mindig sikerül.

amikor viszont közvetlenül mellettem megjelent egy kb. három méteres fóka, na akkor bepánikoltam. először nem jöttem rá mi az, és valójában fogalmam sem volt arról, hogy ausztráliában élnek fókák, amíg szembe nem jött egy. kurva nagy volt, először azt hittem, egy szörfös, csak fura volt, hogy nem jött fel a víz alól, majd fordult egyet, és kiemelte a farkát a vízből, ami széltében kb. egy méteresnek tűnt. körülbelül 4-5 méterre lehetett tőlem, nem csinált semmit igazából, fel-alá úszkált, nem jött közelebb sem (még csak az kellett volna:D). egy ekkora nagy darab állat a vízben valami olyan félelmetes látvány, hogy teljesen elvesztettem a fejem, elkezdtem az ellenkező irányba kapálódzni, majd lecsapott rám egy óriási hullám, lehúzott, és onnantól kezdve elég nehéz megálljt parancsolni az agyadnak.

semmi másra nem tudsz gondolni, csak hogy ott fogsz maradni. két hullám között felülsz a deszkára, nagy levegőket veszel, próbálod magad összeszedni, de sosincs elég időd rá. eluralkodik rajtad a félelem, borzasztó messzinek tűnik a part, senki nincs a közeledben,

akkorra már jópár ember állt kinn a sziklán fókalesen, nekik kezdtem el integetni, és ők hívták a vizimentőket végre-valahára. ők amúgy pont akkor pakoltak össze és mentek haza, amikor megérkeztünk. körülbelül tíz perc után meg is jelent a mentő srác egy nagy, erre a célra kialakított kék deszkán, és ahogy megláttam, hálistennek azonnal elmúlt a pánik. egy csónaknak mondjuk jobban örültem volna, de ez a mentőszörfdeszka is elég hatékony. belekapaszkodsz, az felfekszik a hullámokra, párhuzamosan úsztok két hullám között, és pár perc alatt kinn is vagytok a parton. a kisebb sokktól addigra már kezem-lábam remegett, a vérnyomásom az egekben volt, a fejem szét akart robbanni, és kétszer majdnem el is hánytam magam.

az életem mondjuk nem volt komoly veszélyben, ennél volt már neccesebb szituáció is, de nagyon kellemetlen élmény. valószínűleg valahogy ki tudtam volna kecmeregni egyedül is, de sokkal megnyugtatóbb volt, hogy volt valaki, aki segített kijönni, még húsz percet, vagy egy órát borzasztó nehéz elviselni. a másik dolog, hogy már értem, miért van ekkora respektje a vízimentőknek. abban a lelkiállapotban, amikor találkozol velük, maga a megváltás, hihetetlen hálás vagyok nekik, majd egyszer ha gazdag leszek jól meg is szponzorálom őket. rajtam kívül még egy másik srácot húztak ki kicsit arrébb, és nem basztak le minket, csak annyit mondtak, hogy ‘you gotta respect the ocean mate. its seriously dangerous out there at the moment’. és igaza is volt, nyilván. oda kell figyelni, mikor mész be és hol.

mindegy, ezen is túlvagyok, újabb sztori, amit lehet mesélni az unokáknak, bár jobban örültem volna, ha csak az a baszottnagy fóka került volna bele. a bálna, cápa és delfin után ezt is kipipáltam. közben utánanéztem, és elképzelhető, hogy, egy itt is elég ritka leopárdfóka volt: